És van az ihletnek egy furcsa körforgása. Az egyik adja az ihletet, a másik pedig szavakba önti azt. És így visszajuttatja az ihlet adójának. Azzal erősíti őt. Vagyis, saját magával. De szükség van rá is, hiszen az ő szavai, kifejezései, az ő szeretete van már ebben a szövegben. Az lesz kötőanyaggá. Így ketten alkotnak egyet, közös művük ez. Így kerek a világ, így egy pár két ember. És aki az ihletet kapja, maradéktalanul, sőt, megsokszorozva adja vissza azt. Hogy aztán újra kapjon. Így egyikük sem önző, mindegyik a másikat szolgálja azzal, amije van. Az egyik ihletet ad, a másik gondolatokat.
Létezik ilyen ihlet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése