Az emlék, amit – ahogy mondják – az idő megszépít. De az idő nem minden emléket képes megszépíteni. Mert vannak olyan emlékek, amelyek már abban a pillanatban felülmúlhatatlanul szépek, amikor megszületnek. Amikor még nem emlékek, hanem a jelen valóságai. Az a pillanat, az a perc, az a mosoly, az a simogatás, az a kézfogás csodálatosabb már nem lehet. Sem akkor, sem később. A legtöbbet adják, amit ember megélhet. Olyan érzést, amelyről addig csak remélte, hogy létezik, és amikor elérkezett, nehezen hitte el, hogy az álom valósággá vált. A boldogságot adják. Ezt az emléket az idő nem képes tovább szépíteni, így nem szépséggé válik lelkünkben, hanem átalakul erővé, lelki erővé. És minden nap ez kísér.
Létezik ilyen emlék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése