Lélekből valósággá vált....

Lélekből énekelni -  mindig José Carreras könyvének címe jut eszembe. Mert ebben a két szóban megírja a titkot. Igen. Ő pontosan tudja, milyen érzés lélekből énekelni, hogy csak így lehet. Ahogy én pontosan tudom, milyen érzés lélekből írni. A lélekről. Csak így lehet. Lélekről csak lélekből. És tudom, ezt Ti is érzitek, amikor olvassátok az itt fellelhető gondolatokat, vagy fellapozzátok a Mosolyhidat. Ma már tudom, miért ért el Hozzátok, a szívetekhez, a lelketekhez. Mert lélekből írtam. Őszintén. Minden, amit az ember megtanulhat akár az ének, akár az írás technikai tudnivalóit tekintve, semmit nem ér, ha nem a lélek rezegteti a hangszálakat, vezeti a szavakat író kezet. És addig lehet énekelni, addig lehet írni, amíg vezet. Csak addig. Ezért minden kötet után ott a kérdés: lesz-e folytatás? És sokan kíváncsiak voltak már a Mosolyhíd után, hogy lesz-e folytatás. Én azt hittem, azt éreztem, hogy nem lesz, nem lehet. De most itt van, mégis, itt van a folytatás. A Mosolyszárnyak. Talán kicsit más. Vagy csak én érzem így...Most kiderül. Ahogy más is kiderül. Hiszen most itt az újabb kérdőjel: vajon lesz-e még tovább?  Lehet-e még újabb és újabb utakon megközelíteni a lélek rejtett zugait, a szív titkos vágyait, érzéseit? Lehet-e újabb módon kifejezni a legszebb emberi érzést, a legfontosabb élményt? Lehet. Tudom, hogy lehet. A kérdésre a válasz mégis: nem. Folytatás nem lesz. Legalábbis, ami e két kis könyvet illeti.  De lehet más. Lehet mégis következő. Hiszen a lélek vezet, és a  szívem, a lelkem vágyik szavakba önteni mindazt, ami benne van. Igen. Ölelést, érintést,  hangot, szemeket, illatot, ízeket,  színeket, tájakat, álmokat, vágyakat, és azt is, ami ma még  megfogalmazatlanul ott rejtőzik. Mindent. Mert ott van...  Mert  létezik, és vágyom újabb ajándékká formálni. Egy másik ajándékká. Mert létezik ez az ajándék...